Neszt Géza

Középiskolás koromban az intézet fotószakkörében „fertőződtem” meg a fényképezés szépségeivel. Kezdetben a kor amatőr „kiválóságának” számító Szmena géppel, az iskola focicsapatának mérkőzésein próbáltuk megörökíteni az izgalmasabb akciókat – több-kevesebb sikerrel –, majd az elkészült „műremekeket” az iskola sötétkamrájában hívtuk elő.

Később nagy előrelépést jelentett, hogy (időközben több abszolút kezdő gépet is kipróbálva) sikerült hozzájutni egy Werra 3, már távmérős és cserélhető objektívekkel rendelkező NDK gyártmányú fényképezőgéphez egy alap (Tessar 50mm/f2,8) és egy kistele (Cardinar 100mm/f4) objektívvel. Családom nagy bánatára esténként birtokba vettem a fürdőszobát, ahol házi labort rendeztem be, saját magam kidolgozva képeimet.

A fejlődés nem állt meg, következett a Praktika korszak, majd egy mára már fotóművész ismerősöm Chinon CM3-as gépét megvéve (majd CE 5-ös, végül CM7-es), a kiváló gyártó gépeivel vette kezdetét a mai napig is kedvelt Japán korszak. Amikor már itthon is hozzáférhetők voltak (kezdetben csak valutás üzletekben) a neves Nikon amatőr szintű típusai, ez lett az alapja a máig tartó márkahűségnek.

A Budai Fotó- és Filmklub tagjaként, dr. Holló Dénes és lelkes csapata szárnyai alatt sikerült hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket elsajátítanom. Ezen intézmény keretein belül volt lehetőségem fotóművészeti kör vezetésére jogosító bizonyítványt is szerezni.

 A ’90-es évek elején kezdett elterjedni a videózás, emiatt én is pár évre szögre akasztottam a fényképezőgépet, azt gondoltam, hogy a mozgókép felválthatja majd a fotózást. Rá kellett jönnöm, hogy ez messze nem igaz, semmi nem tudja helyettesíteni a pillanat megörökítésének varázsát. Leporoltam a fényképezőgépet (az időközben szintén teret nyert színes filmekkel), és újból ennek a szép hobbinak rabja lettem. Folyamatosan faltam a különféle fotózással (technikai és művészeti) foglalkozó könyveket, amelyek segítettek az időközben egyre elterjedtebb digitális fotózásra történő átállásban.

2006 év elején figyeltem fel egy felhívásra, miszerint a kerületünkben fotóklub alakul ahová jelentkezőket várnak. E klub (kezdetben Vaki 17, majd Bársony István Fotóklub néven vált ismertté) keretein belül további ismeretekre tettem szert főleg a természetfotózás terén.

Ma a digitális korszak rohamos fejlődésének eredményeként (már mindenki zsebében hord telefon formájában egy fényképezőgépet) elárasztják a különféle közösségi oldalakat „fényképpel”, nem minden esetben betartva a klasszikus képszerkesztési szabályokat.

Továbbra is azt tartom, hogy a fényképezés sok ismeretet kíván annak érdekében, hogy esztétikai élményt (is) nyújtson a hétköznapi emlékképeken túl, e cél érdekében (az időközben feloszlott elődklub maradó tagjaival) megalapítottuk a Rákosmente Fotóklubot, ahol a fotózás iránt érdeklődők ismereteit közös munkával igyekszünk szélesíteni.